Jelentős államadósság-csökkenéssel számol a 2013-as költségvetés

Ossza meg ismerőseivel!

 

Budapest, 2012. december 3., hétfő (MTI) – A GDP-arányos államadósság jelentős csökkenésével számol az a jövő évi költségvetési javaslatot módosító indítvány, amelyet hétfőn fogadott el a parlament.

Az Országgyűlés szakbizottságának javaslata szerint az államadósság a bruttó hazai termék 73,7 százaléka lesz a jövő év végére az eddig tervezett 76,8 százalék helyett. Az idei év végén pedig a várt 78 százalék helyett 74,6 százalék lesz az adósság mértéke.

Ennek egyik oka, hogy a júniusban előrevetített csaknem háromszáz forintos árfolyam helyett a jövő évi költségvetés úgy számol, hogy egy euró 283,4 forintot ér, és a forint a svájci frankhoz viszonyítva is erősebb lesz a korábban vártnál.

A javaslatban megfogalmazott várakozás szerint az államháztartás központi alrendszerében 21 724,9 milliárd, az önkormányzati alrendszerben pedig 577,5 milliárd forint lesz az adósság mértéke. Az összesített államadósság 23 573,3 milliárd forint helyett 22 406,1 milliárd lehet.

A módosító javaslat alapján a vártnál kisebb lesz a jövő évi GDP is: a nyáron becsült 30 685 milliárd helyett 30 392 milliárd forint. A kormány ugyanis 0,9 százalékos gazdasági növekedéssel számol 1,6 százalék helyett.

Az indoklás szerint az adósságmutató újraszámolását a hiánycél megemelése, az új GDP-prognózis, az erősebb forintárfolyam, a megváltozott adósságfinanszírozási terv, továbbá az önkormányzatok adósságának konszolidációja tette szükségessé.

Egy másik bizottsági módosító javaslat elfogadásával meghatározták a játékkaszinók koncessziós díjának minimumát: Budapesten 631,2 millió forintot, vidéken 526 milliót kell fizetni az első kategóriájú kaszinók után.

A fideszes Babák Mihály indítványára 200 millió forinttal – 4 milliárd 185 millió forintra – növelték a Miniszterelnökség támogatását. A politikus szervezeti átalakításokkal indokolta, hogy a hivatal jövőre a tervbe vettnél 160 millió forinttal többet fordíthat személyi juttatásokra.

A költségvetés rendezi azt is, hogy a települési önkormányzatoktól és intézményeiktől a járási kormányhivatalok, illetve az állami iskolafenntartó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ állományába átkerülő köztisztviselők, közalkalmazottak és munkavállalók 2012. decemberi – jövő januárban esedékes – illetményének, munkabérének és egyéb járandóságainak, valamint azok közterheinek kifizetése az átvevő fenntartót terheli.

Az Élet Menete Alapítványnak és az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpontnak 50-50 millió forintot szavaztak meg a képviselők.

A Ház emellett ötvenmilliárd forinttal megemelte a jövő évre tervezett kiállítási garanciakeret felső határát, mivel a Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállítása áthúzódik a jövő évre.

Bár az összes ellenzéki frakció és tizenegy kormánypárti politikus – köztük Borkai Zsolt győri polgármester – is támogatta, a többség leszavazta az önkormányzati bizottságnak azt a javaslatát, amely megemelte volna (40-ről 55 százalékra) a gépjárműadó helyhatóságoknál maradó részét. Láng Zsolt, a fővárosi II. kerület polgármestere, az önkormányzati bizottság fideszes elnöke jelen volt ugyan, de nem szavazott.

 


Hozzászólás