Jövőre megváltozik egyes szociális támogatások kifizetésének rendje

Ossza meg ismerőseivel!

 

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) – Egyes szociális támogatásokat 2013 februárjától a fővárosi és megyei kormányhivatalok folyósítják a települési jegyzők, illetve a városi gyámhivatalok helyett, illetve a házipénztári kifizetést felváltja a postai kézbesítés vagy a bankszámlára utalás – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a változás az alanyi jogú és a fokozott ápolási szükségletre tekintettel megállapított ápolási díjat, az időskorúak járadékát, a hajléktalanok részére kifizetett időskorúak járadékát, az otthonteremtési támogatást és a gyermektartásdíjak megelőlegezését érinti.

A kifizetés módjáról azt írták: az érintettek februártól postai kézbesítéssel vagy banki átutalással kapják meg a támogatásokat, nem kell személyesen bemenniük a polgármesteri hivatalba. A települési jegyzők a napokban értesítik a változásokról a 65 ezer érintettet, akiknek december 31-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy a két lehetőség közül melyiket választják az ellátásuk kifizetésére.

Hozzátették: januárban a települési önkormányzatok az eddig megszokott rendben folyósítják majd a támogatásokat.

A közleményben emlékeztettek: 2013. január 1-jétől a jegyzőktől az újonnan felálló járási hivatalokhoz kerül számos szociális és gyermekvédelmi feladat, valamint a járási hivatalok szakigazgatási szerveiként fognak tovább működni a gyámhivatalok is. A járási hivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok kirendeltségeiként látják majd el a megyei szintnél alacsonyabb szintű államigazgatási feladatokat. A hatáskörrel együtt változik a különféle szociális és gyermekvédelmi juttatások folyósításának módja is.


Hozzászólás