Civil információs portált indított az Emmi

Ossza meg ismerőseivel!

 

Civil információs portált indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a www.civil.info.hu oldalon elérhető valamennyi társadalmi szervezet, köztük a pártok bíróságon bejegyzett adatai, a pályázati lehetőségek, továbbá az is, hogy 1 százalékos felajánlásaikkal hányan és mekkora összeggel támogatták e szervezeteket.

Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, “akadálymentesíteni” akarják a civil szervezetek életét, ezért teremtett az államtitkárság szolgáltatásként egy tájékozódási és kiindulási pontot a társadalmi szervezetek számára. Hozzátette: az oldalon már megtalálhatók a legfontosabb információk, ugyanakkor a portált folyamatosan fejleszteni akarják.

Arról is beszélt, hogy a portál elindításával csökkenhetnek a civil szervezetek adminisztrációs terhei, és várhatóan hatékonyabbá válik a szervezetek közötti kommunikáció is. Az oldalon összesítve érhetők el a minisztériumok és az államigazgatási szervek által az interneten közzétett, civil szervezetekre vonatkozó nyilvános információk.

Közölte, az oldalon “alapfunkcióként” elérhető az Országos Bírósági Hivatal által nyilvántartott valamennyi – mintegy 73 ezer – civil szervezet adata, beszámolója, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedvezményezetti listája, valamint az elszámolással érintett és a kizárt szervezetek adatai is.

A honlapon tevékenységi kör és területi bontás alapján is kereshetők a szervezetek, így a hasonló témákban tevékenykedő civilek könnyen egymásra találhatnak. Felhívta a figyelmet: az államtitkárság által működtetett oldalról tudható csak meg, hogy egy adott szervezet közhasznú-e.

Latorcai Csaba kitért arra is, hogy a civil szervezetek adatbázisába – önkéntesen – felvetethetik magukat a határon túli magyar társadalmi szervezetek is.

Szólt arról, hogy az oldalon elérhetők a civil szervezeteket érintő jogszabályok, a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA) kapcsolódó információk, valamint a még nyitott, futó pályázatok. Hozzátette, a NEA pályázataira közvetlenül az oldalon keresztül is jelentkezhetnek a szervezetek. Az információs oldal “intézze el” menüpontjáról a társadalmi szervezetek az őket érintő űrlapokat, nyomtatványokat is letölthetik.

A helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón bemutatott két, az Emmi kiadásában nemrég megjelentetett kézikönyvet is. Az egyik a civil szervezeteket, a másik a nemzetiségi önkormányzatokat érintő legfontosabb információkat, így például az új jogszabályok magyarázatait tartalmazza, illetve konkrét példákon keresztül gyakorlati segítséget kíván nyújtani a számukra.

 

 

MTI 2013. március 7., csütörtök


Hozzászólás