Közhírek

Változik a Kormányablakok ügyfélfogadási rendje a március 15-ei nemzeti ünnep kapcsán

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormányablakok ügyfélfogadási rendje módosul a március 15-ei nemzeti ünnep kapcsán. Az ünnepi nyitvatartási rend az egyes Kormányablakokra kattintva feltüntetésre került. Forrás: kormanyablak.hu

Novák Katalin: megnyílt az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázata

Csütörtök reggeltől lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatára – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.   Hangsúlyozta: a program nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sikeres, nagyon nagy tömegeket ér el. Az ötödik éve meghirdetett pályázatok révén mintegy 600 ezer ember üdülhetett eddig, és a résztvevők fele […]

Hódmezővásárhelyre költözött az MVH Csongrád megyei kirendeltsége

Január 4-től Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége.   Gyuricza Csaba, az MVH elnöke a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a kirendeltség az ország egyik legimpozánsabb és legszebb hivatali épülete, amely mindenben megfelel az európai uniós elvárásoknak.   Az MVH Magyarország egyik legnagyobb olyan intézménye, amelynek működése a vidéken élők […]

KEKKH: zökkenőmentesen igényelhető az új személyazonosító igazolvány

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint zökkenőmentesen igényelhető az új személyazonosító igazolvány. Az első napon 7500 igénylés érkezett, ez a duplája az ilyenkor megszokottnak.   A KEKKH hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy sikeresen álltak át a szakrendszerek az új okmányra.   Már az új típusú személyazonosító igazolványt kérhetik az […]

86 új ügykör a Kormányablakokban

Immár 509 ügy intézhető el, illetve kezdeményezhető az integrált kormányzati ügyfélszolgálatoknál. A Magyar Közlöny 181. számában megjelent jogszabály értelmében újabb 86 ügykörrel bővült azon ügyek száma, amelyekkel kapcsolatosan a kormányablakokban iratot fogadnak be, illetve amelyekről tájékoztatással szolgálnak kollégáink.   Forrás: kormanyablak.hu