ellenanyagteszt-pic3

Milyen az ellenanyag teszt a Synlabnál?

Tapasztalataim az ellenanyag tesztről

Az ellenanyag teszt sok különböző okból elkészíttethető, amelyekről hamarosan részletesebben írni is fogok. Már korábban is terveztem a teszt elvégeztetését, azonban megvártam végül a védőoltást, amely során kiderült, hogy nálam a vakcina valóban hatásosnak bizonyult, így végre nyugodtan léphetek majd az utcára. Másokat is arra szeretnék biztatni a tapasztalataim megosztásával, hogy ne habozzanak, igazán érdemes elvégeztetni a vizsgálatot, hogyha már régóta szeretnénk megszabadulni a koronavírus miatti félelemtől vagy szorongástól.

ellenanyagteszt-pic2

Kik számára érdemes elvégeztetni az ellenanyag tesztet?

Erről részletesebb információkat találhatunk a Synlab honlapján, de sokszor egészen nyilvánvaló okokra kell gondolnunk. Az én esetem az egyik legtipikusabb, ahogy azt már írtam, korábban is szerettem volna elvégeztetni a vizsgálatot, mert érdekelt, hogy esetleg átestem-e a víruson tünetmentesen. Sokszor szorongtam a vírustól való félelem miatt, gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Mindenkiben felmerül időnként a kérdés, hogy elmenjen-e egy baráti találkozóra? Én is ilyeneken gondolkoztam. Meglátogathatom a nagymamám vagy az anyám a születésnapján? Érdemes volt-e segítenem egy néninek a boltban vagy potenciálisan megfertőztem? Egyáltalán, rám milyen hatással lenne a vírus, és hogyan oldanám meg a karanténban a bevásárlást és a munkámat? A karanténnal kapcsolatban önmagában számos kérdésem lett volna, amikről nem találtam információkat az interneten, és egy egész sor rémtörténet keringett az ismerősi körben. Az ember persze nem akar ennek a fejetlenségnek a részese lenni, azonban egy biztos eredménnyel a kezemben sokkal nyugodtabbnak éreztem volna magam. Ha az ember tünetmentesen átesik a fertőzésen, akkor is kialakulnak a szervezetében ellenanyagok, amiket egy egyszerű ellenanyag teszttel ki is lehet mutatni. Végül azonban vártam, amíg megkaptam az oltást, azonban visszamenőleg biztosan nem így cselekednék.

Hogyha valaki azonban mégis megvárja az oltást, mint én, akkor egy bizonyos idő után érdemes elmenni csak vele a Synlabhoz. Az oltás folyamatosan hat, tehát növekszik a védettségi rátánk az idő elteltével, azonban teljes védettséget csak a második oltást követő két hétben szerzünk. Számos elmélet kering az interneten azonban arról, hogy mennyire hatásosak azonban a védőoltások. Sok esetben azt láttam, hogy minden ötödik, tizedik, huszadik ember az oltás után sem szerez teljes védettséget, vagy egyáltalán nem hatásos nála a vakcina. Ez természetesen mindenkiben felébreszti a kételyeket, hogy nem éppen ő ez a sokadik személy, akinek továbbra is félnie kell. Nekem ekkor telt be a pohár, nem akartam tovább szorongani, hiszen már megkaptam az oltást, azonban hamar rátaláltam az interneten a megoldásra, az ellenanyag tesztre.

Hogyan vehetem igénybe az ellenanyag tesztet?

Először érdemes felmenni a honlapra, és részletesen elolvasni, hogy pontosan hogyan és mit mér a teszt. Hogy megkönnyítsem ezt, elég, hogyha ide kattintunk: https://www.synlab.hu/lakossagi/vizsgalat/sars-cov-2-igg-antitest-vizsgalat-venas-verbol-abott-cmia-modszerrel. Ezután a webáruházba átlépve tudjuk megrendelni az ellenanyag tesztet. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, időpontot kell foglalnunk valamelyik vérvételi helyre, amelyről tehát érdemes előre döntenünk. Megnézhetjük térkép segítségével, hogy melyik vérvételi pont van a legközelebb a lakhelyünkhöz, így ezután pedig egy egyszerű időpontfoglaló rendszerrel kiválaszthatjuk a számunkra megfelelő dátumot. Ha  valaki még csak gondolkozik az ellenanyag teszt elvégeztetésén, de éppen eldöntötte, hogy az oltás után majd megcsináltatja, akkor érdemes lehet már most lefoglalni az időpontot. Természetesen csak akkor, hogyha valóban biztosan ott tud lenni az adott időben. Ez azok számára fontos, akik már megkapták az első oltásukat, vagy tudják, mikor lesz az, és így ki tudják számolni, hogy nekik mikor lenne ideális elmenni az ellenanyag tesztre. Ha az időpontfoglalás megtörténik, akkor a helyszíni vizsgálatot követően 2-5 munkanapon belül meg is kapjuk az eredményt.

ellenanyagteszt-pic1

Ajánlanám-e az ellenanyag tesztet?

Nagyon is! Én most már biztosan tudom, hogy nem kell tartanom a betegségtől, mert hatásos volt számomra az oltás, így nyugodt szívvel mehetek a lassan újra nyitó városba élni a korábbi életem. Korábban nem lettem volna ilyen felszabadult, annak ellenére sem, hogy már megkaptam az oltást, így az én véleményem szerint, mindenképpen érdemes volt igénybe venni ezt a szolgáltatást, ami nagyon gyors és egyszerű, az időpontfoglalás miatt a számomra legkönnyebben megközelíthető helyszínre kellett mennem. Ez az én esetemben egy pláza volt, így a vérvétel után még egy kis vásárolgatásra is jutott elég idő, mielőtt bementem volna dolgozni, így egy igazán eseménydús napom volt, amihez szabadságot sem kellett kivennem. Maga a foglalás pedig csupán néhány percet vesz igénybe, így bátran merem állítani, hogy egy nagyon gördülékeny ügyintézésről van szó, amely sokunknak megéri.