szemelygepkocsi-berles-pic1

Őszinte vélemény a személygépkocsi bérlésről

Miért választottam a személygépkocsi bérlést?

Sokan ódzkodnak a személygépkocsi bérléstől, illetve általában a bérlési folyamattól. Magyarországon valóban annyira nem elterjedt ez a lehetőség, azonban nem mondanám, hogy meg tudom érteni, miért is alakult ez így. Én is úgy nőttem fel, hogy mindig saját lakást, saját autót terveztem vásárolni, hiszen ez volt, amit természetesnek tartottam. Azonban felnőttként rájöttem az első kis lakásomban, hogy az életet másképp is fel lehet fogni. Rájöttem, hogy milyen jó is mobilisnak lenni, és bár egy idő után saját házat szeretnék majd, a személygépkocsi bérlést talán egy életen át megtartom.

Ezért tartom előnyösnek a személygépkocsi bérlést

Mint ahogy azt már említettem, egy lakásban élek, ami a fővárosban helyezkedik el. Praktikus döntés volt ez a részemről, hiszen itt tanultam, itt dolgoztam egy idő után, és állandóan vonaton tölteni a nap felét tartósan nem járható út. Így költöztem tehát a fővárosba, amivel csak egy gondom volt. Korábban a faluban, és más városokba menve mindig az autómat használtam, amit használtam vettem, amikor megszereztem a jogosítványomat. Persze vidéken nem is nagyon lehet más megoldást találni, hogyha a buszok csak kétóránként járnak, az ember meg nem akar annyi ideig unatkozni egy buszmegállóban. Nem tudtam viszont nagyobb városokban vezetni, egyszerűen nem használtam ezt a tudásomat a vizsgám óta, előtte pedig mindig ott ült velem a kocsiban az oktatóm. Egyedül biztosan nem mertem volna a zsúfolt, bonyolult utcákon és utakon vezetni, és őszintén szólva, nem is akartam megtanulni. Egyszerűen, nem volt rá szükség. Ott a metró, a troli, a számos busz. Nem tudok olyan helyet mondani, ahová el szeretnék jutni, és nem tudok gyorsabban eljutni tömegközlekedéssel, mint autóval. Az utakon ráadásul sokszor alakul ki dugó, így nem is lehet pontosan kiszámítani, hogy az ember odaér-e a megbeszélt időpontra, ezért indulhat mindig előbb, ha nem akar potenciálisan késni.

szemelygepkocsi-berles-pic2

Illetve, beszélhetünk még a piszkos anyagiakról is. Általában azt szokták mondani, hogy a bérlés drága dolog, azonban ez csak részben igaz. A saját autó sokkal drágább mind fenntartásában, mint megvételében, karbantartásában. Gondoljunk csak bele mennyi pénzt költünk átlagosan a kocsinkra az évek során. Megvesszük, ami több milliós költség lehet, de több százezres egészen biztosan. Ott vannak a jogi dolgok, a rendszámtábla, a névátírás, a biztosítás megkötése, ami kötelező jellegű. Ezután meghatározott időközönként szükség lesz a kötelező vizsgáztatásokra, amelyek biztosítják, hogy az autó nem jelent veszélyt a forgalom számára, és persze ezáltal a vezető számára is. Ott van minden további apróság: a huzat megvásárlása vagy kicserélése, a benzin folyamatos utántöltése, továbbá ilyen apróságok is, mint a klíma tisztítása. Ezeket én is átéltem, tudom milyen ez. Ráadásul minden apró hibánál néhány napot a szervízben kellett töltenie az autónak, ami megint csak kiesést jelent a használhatóságában, és annál is több kiesést jelentett az én pénztárcám összegéből.

A személygépkocsi bérlés azonban…

A személygépkocsi bérlés megkímél bennünket az ilyen jellegű fáradalmaktól. Nincs szükség vásárlásra, nem kell, hogy millióink legyenek, csupán néhány ezer forintról van szó. Olyan autót kapunk így kézbe, ami már ki van takarítva, rendszeres ellenőrzésnek van kitéve, és ráadásul a benzinköltségeken kívül más extra költség nem terhel bennünket az autóval kapcsolatban. Ami azt illeti, nyaralóknak még inkább csak ajánlani merem, hogy egy olyan járművel vágjanak neki az útnak, amely megbízható és biztosan tudjuk róla, hogy nemrég látta karbantartó is. A személygépkocsi bérlés tehát csupa kényelem és praktikusság. A tömegközlekedési bérlet ugyanis sokkal kevesebbe kerül az embernek, mint hogy saját autót tartson valahol, ahol nem is éri meg. A saját kocsinkat ráadásul valahol tárolni is kell, és tartósan az utcán parkolni nem éri meg vele, különösen a téli vagy nyár hónapokban. A személygépkocsi bérlés ebből a szempontból is előnyösebb, hiszen általában haza sem visszük a kölcsönzött járművet, ha azonban több napra béreltünk mégis, akkor sem lesz nálunk huzamosabb ideig, hogy a tárolása miatt aggódjunk.

szemelygepkocsi-berles-pic3

Amit még a személygépkocsi bérlésről tudni kell

A személygépkocsi bérlés igen egyszerű feladat, csak ki kell választanunk egy releváns céget, és mehet is a keresgélés. Érdemes tudnunk, hogy minden jármű egyedi, így ha személygépkocsi bérlésre adjuk e fejünket egyszer, akkor többfajta autót is kipróbálhatunk esetleg, akár még mielőtt saját autót szeretnénk vásárolni, hogy legyen egy kis tapasztalatunk az egyes kialakításokban, hogy melyik tartjuk a leginkább kézreállónak a vezetés során. Így tehát könnyedén megtalálhatjuk azt a bolt nyomása nélkül a nekünk való autót. A személygépkocsi bérlést én tehát mindenkinek csak ajánlani tudom, ami megfelelő mobilitást biztosít a számunkra, ugyanakkor nem köt minket egy autóhoz, amit az év nagy részében esetleg nem is használnánk folyamatosan, és csak állna a garázsban.