Gyorsabban elkészül az útlevél, változik az erkölcsi bizonyítvány

Ossza meg ismerőseivel!

 

Budapest, 2013. január 2., szerda (MTI) – Gyorsabban elkészülnek január elsejétől az útlevelek, és megváltozik az erkölcsi bizonyítvány – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerdán az MTI-vel.

Az útleveleket az eddigi harminc helyett húsz nap alatt készítik el, emellett megmarad a soron kívüli, a sürgősségi, valamint az azonnali igénylés lehetősége is – ismerteti a közlemény.

A hatósági erkölcsi bizonyítványt és a hatósági bizonyítványt összevonták, ezután hatósági erkölcsi bizonyítvány készül. Ezt egyszerűbben kitölthető zöld színű formanyomtatványon lehet igényelni, amit a postákon, valamint online, az Ügyfélkapun keresztül, az úgynevezett webes ügysegéd rendszerén lehet kérelmezni.

Az új hatósági erkölcsi bizonyítvány megjelenésében megegyezik a régivel, adattartalma azonban megújul. Hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal lesz igazolható a speciális feltételeknek való megfelelés vagy a büntetlen előélet, és az, hogy a kérelmező nem áll közügyektől vagy foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt.

Az új hatósági erkölcsi bizonyítvány továbbra is 3100 forintba kerül.