Elektronikus ügyintézés a kormányablakokban is

Ossza meg ismerőseivel!

 

A megújuló kormányablakok minőségi változást hoznak majd a mindennapi ügyintézésben, így a jelenlegi papír alapú iratforgalmat jelentős mértékben fel fogja váltani az elektronikus irattovábbítás – tájékoztatta közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-t.

A tárca közlése szerint újdonság lesz az új, elektronikus kapcsolattartáson alapuló interaktív virtuális ügyfélszolgálat, ahol az ügyfelek úgy élvezhetik a személyes kiszolgálás előnyeit, hogy be sem kell menniük a hivatalba.

Ha elektronikus úton lép kapcsolatba az ügyintézővel az ügyfél, akkor is teljes körű személyes kiszolgálást kap. A hagyományos ügyintézéshez hasonlóan időpontot lehet foglalni, és számítógépen kép, illetve hangkapcsolattal lehet ügyet intézni, ha az ügyfél rendelkezik elektronikus azonosítással. Mindezzel távolról is intézhető a kormányablakokhoz tartozó ügyek jelentős része.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint lassú az átállás az elektronikus ügyintézésre, mert az ügyfelek változatlanul igényt tartanak a személyes kapcsolatra.

A kormány számára ugyanakkor fontos, hogy minden módon elérhetőek legyenek a közigazgatási szolgáltatások az állampolgárok számára. Az új típusú ügyintézési forma pedig lehetővé teszi az ügyfelek által igényelt személyességet, miközben az elektronikus ügyintézéssel gyorsan és hatékonyan intézhetik majd az állampolgárok a hatósággal kapcsolatos ügyeiket. Ezzel az állam és az ügyfelek is időt és pénzt takaríthatnak meg – zárul a KIM közleménye.

 

Forrás: MTI